Március óta forrnak az indulatok Thaiföldön; most éppen úgy tűnik, az ellenzéki tüntetők tartalékai kifogyóban vannak, de megszokhattuk már, hogy a helyzet bármelyik pillanatban változhat.
Az ellentétek 2006 őszére
vezethetők vissza, amikor a mostani ellenzék egyik legnépszerűbb alakja, Takszin
Sinavatra, akkori miniszterelnök megbukott. Bukásának okai elsősorban a
korrupció, a gazdasági bűncselekmények gyanúja és az emberi jogok semmibevétele
volt. Ám eközben sokak körében rendkívüli népszerűségre tett szert,
elsősorban a szegényebbek, a reform- és köztársaságpártiak között (a színek
harcában az övék most a vörös). Valószínűleg még sokáig nem fogják elfelejteni,
hogy miniszterelnökként tényleg sikeres volt: öt hivatali éve alatt felpörgött
a gazdaság, javult az egészségügy helyzete, és némileg visszaszorult a
drogkereskedelem is.
De mindez nem tudta ellensúlyozni a botrányokat, az így
kialakult kaotikus helyzetben pedig egy évre katonai junta vette át az
irányítást.
2007 végén tartottak új választást, amit ismét Takszin pártja nyert meg. Az addigi ellenzék, a leginkább a gazdagabbak, a konzervatívok és a királyhoz hűbbek (a sárgák), azonban el tudták érni az alkotmánybíróságnál, hogy – mondvacsinált ürügyekkel – ne engedjék őket hatalomra. Persze, a vörösöket sem kellett félteni, róluk is több bizonyíték került napvilágra, hogy megpróbálták megvásárolni az alkotmánybírákat. De kísérleteik sikertelenek lettek: 2008 végén a pártjukat betiltották, és az addig ellenzéki Abhiszit Veddzsadzsiva kapott megbízást a kormányalakításra.
Az új miniszterelnök azonban rendkívül rossz időpontban állt hivatalba: a világválság szinte teljesen tönkretette a thai gazdaságot is. A korrupciót továbbra sem sikerült letörni, a kormányellenes véleményeket pedig képtelen volt kezelni, erősödött a cenzúra és az ellenzék elnyomása. Ennek szeretnének most véget vetni a tüntetők.
Az ország legnépszerűbb embere, a 82 éves király pedig az egész konfliktus alatt nem szólalhatott meg, ugyanis tavaly ősz óta kórházi kezelés alatt áll, így most az ő ráhatása nélkül folynak az események. Április 26-ig kellett várni, hogy kiadja eddigi egyetlen, teljesen semmitmondó nyilatkozatát, amelyben az újonnan megválasztott bírókhoz szólt, hogy ítélkezzenek mindenki felett keményen és igazságosan.
Iván