Március második hétvégéje az otthon jegyében telt. Csütörtökön kezdődött a Műcsarnokban a Lakástrend 2007 kiállítás, pénteken pedig a Papp László Sportaréna várta az érdeklődőket a Lakáskultúra élőben c. rendezvénnyel. Igazából az járt jól, aki megtehette, hogy mindkét kiállítást megnézze…
Lakástrend 2007 azoknak, akik ötletekre, inspirációra, az aktuális trendhangulatokra kíváncsiak, Lakáskultúra azoknak, akik már kész terveikhez, elképzeléseikhez keresik a megfelelő matériákat. Egy-egy mondattal így foglalható össze a két rendezvény közötti leglényegesebb különbség. Hasonlóság meg rengeteg van, mindkettő mögött ott áll egy vagy több lakberendezéssel foglalkozó sajtótermék, a belépő mindkét helyre 1500 Ft-ba került, és volt olyan kiállító – bár kevés –, amelyik mindkét rendezvényen részt vett.
A Lakástrend 2007 inkább kiállítás
volt, vitafórum, találkahely és ötletbörze. Itt volt például a „DeFo” fórum
szakmai rendezvénye, a kortárs dizájn fogalmának értelmezésére és gyakorlatára
fókuszáló programsorozat, célja az összetett dizájn kifejezés jelentéseinek
tisztázása, újraértelmezése. Kreatív találkozási pontként működött a DeFo, amelynek
szervezői előadásokkal és performance-szerű eseményekkel igyekeztek felfejteni
az építészet, a divat, a formatervezés, a vizuális kommunikáció és a
kereskedelem összefüggéseit, kapcsolódási pontjait. Szükség
van az ilyen jellegű együttgondolkodásra ahhoz, hogy valóban igényes és
használható tárgyak születhessenek. A Lakástrend és Design kiállítás keretében ugyanitt
kapott helyet a „madeinhungary” tárlat, ahol a hazai formatervezők és
iparművészek is lehetőséget kapnak a megmérettetésre. A kiállítás fókuszában a
számukra kiírt pályázat zsűrizett munkái, több tucat művész egyedi vagy
csoportos alkotása – bútor, lakástextil, ékszer és kiegészítő tárgyak sora –
állt. Ehhez kapcsolódott a formatervezéssel, a belsőépítészettel
és a lakberendezéssel foglalkozó egyetemek és iskolák tevékenységét ismertető
részleg, bepillantást engedve azokba a szellemi műhelyekbe, ahol a
jövő tervezői nevelkednek.
A kiállítás egészének egyfajta trendhangulata volt. A természetes anyagokból készült bútorokhoz kapcsolt textíliákat a földszínek uralták, amelyeket a nyers és a zöld – moha és penész – árnyalatai tettek változatossá. Az anyagok nemesek és terjedelmesek voltak, a nyomott és szövött minták, fényes és matt felületek variációi eleganciát, visszafogott pompát sugalltak. Gyönyörű volt maga a helyszín, a Műcsarnok, ahol a tágas, magas terekben igen jól érvényesültek a bemutatott termékek, s a hatást különleges világítással tették még izgalmasabbá.
A Lakáskultúra
kiállítás amolyan nagyszabású vásár volt, ahol a csapteleptől az
igényes hálószobabútorig
minden kapható, látható, fogható, megrendelhető volt. A rendezők
„Interaktív elegáns/ízléses – praktikus – látványos – szórakoztató – egyedi” kiállításra
invitálták a látogatókat. Volt is élő konyhabemutató, tanácsadás. A személyre,
egyéni problémára szabott
tanácsadás és a felmerülő kérdésekre adott szakszerű válaszok
segíthettek az érdeklődők elképzeléseit konkrét anyagokra és megoldásokra
váltani, a megfelelő személyre szabott
enteriőröket kialakítani. Ha valaki fix ötletekkel érkezett, biztosan
eltöltött itt két napot. Jó, hogy egy helyen áttekintést kaphat az építkezés,
felújítás előtt álló az aktuális kínálatról, minőségekről, árakról, szállítási
paraméterekről. Viszont kényelmetlen volt a szűk közlekedőkben araszolni, emiatt könnyen
elveszthettünk egy-egy látnivalót. Az volt előnyben, aki tudta, mit keres, mert
célirányosan át tudta vágni magát az embertömegen.
Jó és hasznos mindkét kiállítás, még jobb lenne, ha szervezők megteremtenék az átjárhatóság lehetőségét.
(Fotók: Heimtextil)
A textíliák 2007-ben csillognak és ragyogással teltek. A lurexszel „megbolondított” fonalak, fémes
szálak, lakknyomatok és a finoman elhelyezett Svarowski-kristályok
gondoskodnak a fényes hatásokról. A gazdagságot sugallják az ezüst, arany, sárga és vörösréz kombinációk is. Ezek az előző szezonokhoz képest nem „uralkodnak”
a textíliákon, hanem finom kis nüanszokban vannak jelen, hogy minél nemesebb,
elegánsabb legyen az összhatás. A szezon színfavoritjai a mályva, a gipsz, a
fahéj, a szürkéskék, szürkészöld, a világoshárs, valamint a csokoládé- és nugátárnyalatok. A piros is fontos szerephez jut, arannyal és ezüsttel kombinálva. A
tavaszi frissességet a türkiz, a pink, almazöld és mustár csokoládétónusokkal való kombinációi biztosítják. A kockák és csíkok bájos
visszafogottsággal vannak jelen. A növényi motívumok nagyobb léptékűek lettek.
A klasszikus desszinek modern köntösben jelennek meg. Gyakoriak a festett és
grafikus motívumok is. Egészen sajátos anyagkombinációk is megjelennek: nehéz
lenvászon csillogó lakknyomással, hólyagos anyagfelületek műbőrből
arabeszkdíszítésekkel. A 2007-es szezont
átjárja egyfajta reneszánsz hangulat is.