Javítva: N.E.

Összesen 12 ország versenyzői jöttek el a játékokra, és megvolt az első bojkott is. Az angolok és a franciák bojkottálták az olimpiát, még Coubertin is távol maradt. Az amerikaiakat nem nagyon zavarta a gyér külföldi érdeklődés, a több mint három hónap alatt 390 különféle számban hirdettek bajnokot, de ezek többségét, a világkiállítás vendégmunkásai között zajló versenyek győzteseit a legnagyobb jóindulattal sem lehet olimpiai bajnoknak elkönyvelni. A NOB később csak 85 számot ismert el. Az amerikai fölényre jellemző, hogy a 687 versenyző közül több mint ötszázan hazaiak voltak, nem csoda hát, hogy az érmek nyolcvan százaléka amerikai kézben maradt. A 85-ből 69-ben hazai győzelem született. Vízipólóban például nem volt kétséges, hogy melyik ország nyer, mert kizárólag amerikai csapatok indultak.

Az első komolyabb botrány a tradícióval rendelkező maratoni futásnál következett be (Párizsban is eltévedtek a futók). 31 atléta vágott neki a távnak, és elsőként Fred Lorz érkezett a célba. A közönség tombolt, a győztes az amerikai elnök lányától kapta meg a hagyományos babérkoszorút. Rövid ünneplés után a győztes bevallotta, hogy a táv egy részét pihenésképpen villamoson tette meg, amit jó tréfának tartott. Szerencsére az olimpia hivatalnokai nem voltak megáldva ilyen fejlett humorérzékkel: Fred Lorzot kizárták a játékokról és örökre eltiltották az amatőr versenyzéstől is. Utóbbi tilalmat egy év múlva feloldották, így Lorz a Boston-maratonon bizonyította, hogy jármű segítsége nélkül is képes a győzelemre. A maratoni táv bajnoka Thomas Hicks lett, akiről utóbb kiderült, hogy futás közben teljesítményfokozó szerrel élt – ő volt az első kokszoló olimpikon.

A St. Louis-i olimpia érdekessége, hogy először jelent meg az ökölvívás, mint részt vevő sportág – ekkor még egy bokszoló több súlycsoportban is indulhatott egyszerre. Szomorú tény volt viszont a nyíltan megnyilvánuló faji megkülönböztetés, csak külön versenyekben indulhattak többek között az indián és pigmeus sportolók, akik győzelmét soha nem ismerték el olimpiai bajnoki címnek.

A magyar gárda, szolid, négyfős csapattal érkezett. Ilyen kis létszámú csapatunk nem volt sem addig, sem azóta olimpián. A négy sportoló (két atléta, két úszó) összesen hat helyezést, két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett. Vívóinkat, akik katonatisztek voltak, nem engedték ki az olimpiára, mivel a Monarchia hadvezetése nem támogatta, hogy közös hadsereg tagjai magyar színekben nyerjenek érmeket. A kis magyar csapat az ötödik helyet szerezte meg a nemzetek csatájában.

1906-ban a görögök megünnepelték az újkori olimpiák tízéves évfordulóját. Athénban 20 ország 884 sportolója részvételével, óriási érdeklődés mellett bonyolították le a versenyeket, amelyeket azonban a NOB soha sem ismert el. Pedig negyvenfős csapatunk jól szerepelt; 2 arany- (Stancsics György – 3000 m-es gyaloglás; Halmay Zoltán, Hajós Henrik, Kiss Géza, Onódy József – 4 x 250 m-es gyorsúszóváltó), 2 ezüst- és 3 bronzérem jutott Magyarországnak ezen a nem hivatalos olimpián.

Kapcsolódó cikkek:
Delfin után cápa – Halmay, St. Louis magyar csillaga