Régen volt igazán jó helyzetben a magyar dokumentumfilm. Erről tanúskodik Wisinger István véleménye is. Az egykori tévés (mintegy 25-30 dokumentumfilm szerkesztő riportere, 1988-89-ben az MTV1 műsorigazgatója, 1994 és 1997 között a Filmfőszerkesztőség vezetője, a 100 éves a mozi sorozat Pulitzer-emlékdíjas főszerkesztője) nem tartja elfogadhatatlannak azt a módszert, hogy a 169 dokumentumfilmből egy előzsűri válogatása alapján csak éppen harminc maradt versenyben. Szerinte értelmetlen lenne az összes – egy év alatt elkészült és benevezett – dokumentumfilmet másképpen versenyeztetni.
Úgy látja, hogy bár örvendetes régi hagyomány, hogy ma is
sok dokumentumfilm készül, annál sajnálatosabb, hogy ezeket alig lehet látni,
legfeljebb a közszolgálati televíziók késő esti műsoraiban. Azt, hogy évente
egyszer egy helyen mégis sikerül találkozni a termés krémjével és magukkal az
alkotókkal, kifejezetten örömmel fogadja. Amikor viszont azzal a kérdéssel
szembesül, hogy arra méltó filmek is néha alig kapnak széles körű
nyilvánosságot, akkor különösen érthetetlennek tartja, hogy ha egészében ennyi
pénzt elköltenek a produkciókra, akkor miért nincs megfelelő fórum arra, hogy a
közönség ne csak évente egy vetítésen találkozhasson velük. Hiszen ez így
valójában pazarlás: pénzzel, tehetséggel.
Wisinger szerint ennek a helyzetnek
semmi köze a színvonalhoz, hiszen ilyen mennyiség esetén, mint amit a
programfüzet felsorol, szinte szükségszerű a hullámzó színvonal. „De remekművet
is láttam! Személy szerint nagy rajongója vagyok Almási Tamás minden filmjének,
a Puskás Hungaryt különösen szeretem, mert az alkotóknak sikerült a
futballfenomén életén keresztül egy egész társadalom drámáját érzékeltetni, de
nálam idén az általam látottak közül a fődíjas Péterffy András Mozgóképregény –
a Korbuly család XX. százada című kitűnő alkotása lenne” – foglalja össze
véleményét Wisinger István.
A magyar dokumentumfilmek megmérettetését egy hazai nemzetközi fesztiválon nehéz ügynek tekinti. Valószínűleg pénzt se nagyon lehetne szerezni rá, és a hasonló rendezvények magas száma miatt is nehéz lenne beiktatni egy ilyen eseményt az éves nemzetközi fesztiválprogramba.
************************************************
Szakmai és anyagi kérdésekről beszélgetett a filmszemlén
László Sára producer, Elbert Márta és Almási Tamás dokumentumfilm-rendezők,
Báron György és Stőhr Lóránt filmkritikusok, utóbbi a Magyar Mozgókép
Közalapítvány dokumentumfilmes szakkollégiumának tagja. A beszélgetés
résztvevői, de a közönség soraiból hozzászólók is sötét képet festettek a hazai
dokumentumfilmes-szakma helyzetéről. Szinte valamennyien egyetértettek abban,
hogy a filmekre nem jut elegendő pénz; a terület alulfinanszírozott. Az itt tevékenykedők helyzetét a pályáztatási rendszer sem teszi
könnyebbé, de nem
alakult ki egyetértés abban a kérdésben sem, hogy hogyan lehetne javítani a mostani
állapotokon. A megszólalóknak csak körülbelül a fele tartaná azt jónak, ha a
pályázatra beérkező filmötleteket a második körben prezentációk formájában
mutatnák be alaposabban. A dokumentumfilmjeivel sokszoros szemlegyőztes Almási
Tamás a televízió szerepét hangsúlyozta, egyszersmind arról is szó esett, hogy
nem pusztán bemutatni kellene a mai magyar valóságot, hanem értelmezni is.
N. Á.