Nagy cégek – nagy lopások 2.
Ebben a cikksorozatban arra próbálunk választ keresni, vajon szükségszerű-e, hogy egy nemzet stratégiai jelentőségű, vagy legalábbis a legnagyobb forgalmat bonyolító cégei a mindenkori politikai hatalmi elit gazdasági céljait szolgálják – akár állami, akár magánkézben lévő vállalatokról van szó.
Az előző fejezet példáival a következő, első látásra törvényszerűnek tűnő oksági láncolatra kívántunk rávilágítani:
- Az ország legnagyobb vállalatai diktatúrában szükségszerűen a politikai hatalom kénye-kedve szerint működnek, függetlenül attól, hogy magán- vagy állami kézben vannak. (Erre volt példa a Weiss – későbbi Csepel – gyár működése, mely minden háborús – vagy hidegháborús – helyzetben maximálisan kielégítette a politikai megrendelő érdekeit.)
- Diktatúrából demokráciába való átmenet esetén szükségszerűnek látszik, hogy korábbi állami cégek vezetői váljanak az újonnan alakuló legnagyobb magáncégek vezetőivé. (Erre is számos példa van, de különösen érdekes az ÁPV Rt. egykori vezetőjének pályafutása, aki egyenesen a privatizáció levezénylése után számos országos jelentőségű – magán- és állami – cég igazgatója, vezetőségi tagja lett.)
Ezzel elérkeztünk a harmadik
törvényszerűség állításához, ami arról szólna, hogy diktatúrából demokráciába
való átmenet esetén szükségszerűnek látszik, hogy amennyiben a demokráciában
valamilyen formában tovább élhet a korábbi politikai hatalmi csoport, akkor a
privatizált cégek jórészt ennek a csoportnak az érdekeit fogják kiszolgálni.
Ezt azonban már tehetik törvényesen!
Az egykori MSZMP utódpártjaként alakuló MSZP úgy tűnik, a kilencvenes években sikeresen telepedett rá újra a stratégiai vagy legalábbis nagy jelentőségű vállalatokra, akár állami, akár magánkézben voltak.
Ennek kiváló példája lehet a BKV vagy éppen a MÁV esete (persze, ez még nem emelkedett jogerőre!). Demokráciában azonban már szó sem lehetett arról, hogy bármelyik nagyvállalat hivatalosan pártmegrendeléseket teljesítsen – a (jelek szerint) csak bújtatott pártfinanszírozásra (pontosabban a pártelit finanszírozására) lehetett használni azokat.
A dolog szépséghibája, hogy a BKV-ügyben egy „rendszerváltó” párt képviselői is képbe (vagy előzetesbe) kerültek, de ez nem csoda, hiszen a fővárosban 1990 óta ők képviselték a legfelsőbb vezetést. Az MSZP-nek mindenben osztoznia kellett a főváros élén álló SZDSZ-szel, így úgy tűnik, a fővárosi cégekben is.
A következő részben a BKV, illetve egy másik fontos közlekedési vállalat, a MÁV hatalmi-gazdasági összefüggéseivel fogunk foglalkozni.
0 hozzászólás - Te lehetsz az első!
Kiemelt
