A Völgy-falvak lakói és vezetői nem akarták veszni hagyni a két évtized alatt kialakuló kulturális rangot, valamint a fesztiválok gazdasági előnyeit. A Művészetek Völgye látogatóinak egy része pedig arról bloggolt, hogy valamit azért ezen a nyáron is csinálni kéne. A kétféle akarat nászából azután megszületett a Völgytalálka.

Tulajdonképpen nem egy egységesen szervezett rendezvény volt ez a megmozdulás, amely a Völgy négy falvában július 22-től 26-ig tartott. Kapolcs, Monostorapáti, Öcs és Vigántpetend egymástól különálló fesztivált tartott, talán csak Kapolcs és Vigántpetend kapaszkodott össze valamennyire. Érthető okokból viszont a naptári napokat egyeztették egymással, hiszen halott dolgot eredményezett volna ezeket külön időben megrendezni. A fesztiváloknak külön elnevezése is volt, de ezt a helyben létrejött köztudat végül is Völgytalálka néven egységesítette.

Mindenesetre úgy tűnik, hogy a Völgytalálka elérte kitűzött célját. Valamit sikerült átmenteni az előző évek hangulatából. Bár nem így indult. Július 22-én, szerda délután a tudósító kihalt kapolcsi utcákkal és pavilonjaikban sötét tekintettel üldögélő kézművesekkel és élelemárusokkal találta magát szemben. Ezen a napon egyedül Kapolcs indította programját, s mivel ez ráadásul hétköznapra esett, hát nem csoda, hogy nem tolongtak a látogatók. Persze, ez a fesztiválmarketingre költhető szűkös keretnek is volt tulajdonítható, hiszen eleve azzal a közel egy éve tartó kommunikációval kellett szembemenni, mely szerint ezt a balatonfelvidéki rendezvényt törölték, s a helyét sóval is behintették. Aznap délután azért a kapolcsi Malomszigeten végül is egész tisztes kis tömeg gyűlt össze, hogy meghallgassa a polgármesteri megnyitó beszédet, majd a tapolcai Batsányi Táncegyüttes által színre vitt jelenetek segítségével kísérelje meg magát visszaállítani a korábbi évek hullámhosszára.

Az este folyamán Kapolcson még két program szerepelt a műsorban. Mindkettő a faluszélen, a Taljándörögd felé vezető út menti parkolóban emelt sörsátorban történt, a PORT.hu médiavállalkozás nagyszínpadán. Először egy remek kis dzsesszegyüttes, a Blues Karaván játszott alá mezítlábas énekesnőjének, majd az LGT Emlékzenekar nyomta a retrozenét.

Másnap, csütörtökön már a másik három falu rendezvénye is elkezdődött, de az a néhány száz megjelent Völgy-látogató inkább Kapolcson mozgott. Jellemző volt, hogy még a község főterének közvetlen közelében is simán lehetett ingyenes parkolóhelyet találni, s a programoknak helyt adó intézményekben, helyszíneken napközben sehol nem kérték a napijegyet felmutatni. Pedig azért már akadt néznivaló. Az események főleg a malomszigeti színpadra és környékére koncentrálódtak (leszámítva természetesen a már az előző nap óta nyitva tartó kiállításokat). A szigeten kora délután a már tavaly is sikeresen bemutatkozott szentesi Horváth Mihály Gimnázium színjátszói adták elő saját darabjukat, egy bohózatszerűséget, amelynek a „Katasztrófatours” címet adták. Az előadás zárójelenetébe – talán fölöslegesen – némi napi politizálás is vegyült. Néhány órával később a színpad mögötti ligetes területen egy, az irónia és a lágy humor hangját mesterien megszólaltató előadóművész, Kolti Helga olvasta fel Hamvas Béla  remekjének általa „zanzásított” változatát, amely „A bor filozófiája” címen vált a korábbi időkben közismertté.

A két rendezvény között a tudósító egy kicsit elbóklászott a faluban. Először Cili Néni Kocsmájának messze dübörgő zenéje vonta magára a figyelmét, ahol az ötvenes-hatvanas évek rockandrollját játszó zenekar és a retrofrizurás félmeztelen (férfi) énekes mindent elkövetett, hogy az udvart megtöltő bikinis lányközönséget bulizásra bírja. Nos, ez nem is kevés eredménnyel sikerült, e beszámoló képmellékletébe azonban csak egy, viszonylag szolidabb felvétel került.

Egészen másfajta zene hangjai szűrődtek ki egy sarki ház ajtaja mögül. Egy szemmel láthatóan felújított, sárga színű ház zöldre festett faajtaján belépve, a látogató egy kiállítóteremben találta magát. A hangszóróból a néhai KEX együttes (van, aki még emlékszik rájuk?) zenéje szólt, az a szám, amely az öregedő Hobó repertoárjában még manapság is időnként elhangzik, s amely a „Zöld-sárga, zöld-sárga” címet viseli. A kiállítás egy videós vízió bemutatásából állt, a falakon pedig magának a háznak az utóbbi húszéves történelmét, mint képzőművészeti kiállítóhelyet mutatta be, amely komoly szerepet játszott a Kapolcsi Napok kezdeti éveiben. S itt jött az igazi meglepetés, amelyet leginkább a mai ötvenes-hatvanas korosztály egy igen szűk része érthet, de azért elmondani érdemes. A kiállító művész, s egyben a ház tulajdonosa is Galántai György, aki fiatalkorában alternatívnak titulált művészként nem talált kibontakozási lehetőséget a hatvanas-hetvenes évek fordulóján, az akkori magyarországi légkörben. Pedig próbálkozott. A hetvenes évek elején közbotrányként tartották számon azokat a happeningekkel egybekötött „féllegális” kiállításokat, amelyet egy romos balatonboglári kápolnában rendezett. Ennek a helyszínnek gyakori látogatói voltak az akkori szóhasználattal leírt „hippik, bűnöző életmódot folytató vagy megtévedt fiatalok, csövesek”. A korszak „szocialista” és „konzervatív” közvéleményének hergelésében élenjáró szerepet játszott az a „kékfényes” Szabó László televíziós személyiség, akinek meghatározó szerepe volt az egykori Illés együttes szétverésében is. Börtönbe végül is nem került viselt dolgaiért az alkotóművész, ám megélhetése vált problémássá, mivel ezekben az időkben magánmecenatúra nem létezett, csak állami megrendelésekből élhetett meg egy „alkotó”. Galántai erre természetesen nem számíthatott, ezért szabályszerűen koldulnia kellett a család fenntartásáért. Akadt néhány államilag „tűrt”, sőt, „ támogatott” művész (író, költő, festő stb.) akik időnként csekkes adományokkal segítették a kivertet. 1988-ban (vagy '89-ben?) a Galántait számon tartó művésztársak és az akkor regnáló politikai hatalom értelmesebbjeinek nyomására végül Munkácsy-díjhoz jutott, kárpótlásul a korábbi piszkosságokért. Az ehhez járó anyagiak segítették ahhoz, hogy Kapolcson megvehessen egy parasztházat, amelyet az „ARTPOOL” jegyben művészeti kiállítóhelynek rendeztek be, majd 2009-ig bezárólag tökéletesen fel is újítottak. (Csak hát közben múltak az évek, s az alkotó energiákból vajmi kevés hasznosult – ahogy a most berendezkedni készülő egyhangú politikai hatalom sem lesz vélhetően a hatalomgyakorlásuknak ellentmondó „alternatív” művészetek barátja). Ehhez képest akár még érdemes is tovább kísérni a ma 68 éves Galántai György életútját. Lehet, hogy továbbra is szuverén gondolkodó marad? Majd kiderül.

Csütörtökön este egy nagy dobást produkált a kapolcsi szervezés. Személyesen maga a Kistehén Tánczenekar lendült akcióba a faluszéli PORT.hu színpadán. A sörsátor megtelt, s a sokak által csak az évekkel ezelőtt megszületett „Van egy kék tó a fák alatt” című – gyorsan a hazai lakodalmas rock meghatározó elemévé vált – szájbergyerekes szösszenet által megismert zenekar megmutatta, hogy kiérlelt produkciója is van a nagyközönség számára. Ez még úgy is élvezhető volt, hogy a színpad szélére állított mélynyomó hangfal a környéken tartózkodó dobhártyák közvetítésével cunamihullámokat tudott gerjeszteni a kapcsolt gyomorsav-tengerekben.

A pénteki nap kora estéje viszont Monostorapátiban érhette a nevesebb előadók rendezvényeire ácsingózókat. Varnus Xavér orgonaművész, a monostorapáti katolikus plébános személyes jó barátja adott (vélhetően tiszteletdíjmentes) koncertet az értékarányosan nevetségesen alacsonynak tartható 2000 forintos belépti díjat megfizető hallgatóságnak. Az csak az idei Völgy-látogatottságra volt jellemző, hogy amíg a korábbi évek Varnus-koncertjeinek helyszínt adó monostorapáti templomból az ülő- és állóhelyeken összezsúfolódó, a templomból is kilógó tömeg helyett most csak a földszinti és karzati ülőhelyeket töltötték meg a produkcióra jegyet váltók. Azt viszont nem hiába. A magyarországi, egyes konzervatív körök közízlése által már évekkel ezelőtt kikezdett előadóművész ismét újdonsággal tudta meglepni a „nagyérdeműt”. Akik már vettek részt Varnus-koncerteken, azok tudhatják, hogy Xavér nemcsak zeneműveket ad elő, hanem beszél is a közönséghez. Mondanivalójának az a lényege, hogy a korábbi korokban megszületett instrumentális zenét ki kellene szabadítani a templomok, az ünnepi előadótermek, az öltönyök-estélyi ruhák világából. Hiszen Haydn, Mozart, Bach, Vivaldi stb. zeneszerzők anno nem a merev ünnepélyességnek, hanem az élet mindennapi hátterének alkották műveiket, sokszor egyenesen szórakoztatás céljából. Varnus Xavér meglátása szerint a következő évtizedek (vagy esetleg évszázadok) a XX. századi zenei művészetből, pl. akár a Beatles dallamaiból adott majdani koncertek fognak élményt adni az akkori hallgatóságnak.

A Varnus Xavér-i újítások jegyében valóban érdekes koncert alakult ki. Az orgonaművész pl. előzetes bejelentés nélkül a koncert közepén eljátszotta Bach D-moll toccata és fúga művét. Nem szórakozott, nem lacafacázott. Magát adta. Vastaps volt a jutalma. Tényleg hatalmas volt. Azután a színen megjelent a Talamba Ütőegyüttes, és ugyanezt a művet előadta az ütősre hangszerelt (xilofonok és dobok) feldolgozásban is, orgonakísérettel. Itt kezdte el érezni a kétezer forintos belépti díjat fizető, hogy jól járt. Elképesztő volt, hogy ezt a mesterművet így is abszolválni lehet.

A „Völgytalálka 2009”  története azután természetesen úgy alakult, hogy péntek délutántól elkezdett növekedni a látogatói létszám (hétvége!). Szombaton és vasárnap a résztvevők létszáma már néhány ezresre duzzadt, s a megjelentek már nemcsak Kapolcson, hanem a részt vevő falvakban is felbukkantak. A legtávolabb eső Öcs község is kivette a maga részét az eseményekből egy váratlanul jól sikerült táncházi rendezvénnyel. A kapolcsi eseményközpont kinézete pedig már szinte a „békebeli” hangulatot tudta megjeleníteni. Elismerés a falvak önkéntes szervezőinek: Márta István és csapata nélkül is összehoztak valami olyasmit, ami hasonlított a korábbiakra. Persze, a jövővel kapcsolatban ne legyenek illúzióink: a Völgytalálka 2009-es rendezvényén a látogatók szemmel láthatóan most sem kötelezték el magukat – a csuklókra rögzített napijegyek látványa (mint meggyőző bizonyíték az egyéni anyagi támogatásra) a Völgyben kóricálók talán egy ezrelékén volt felfedezhető. Állami támogatás pedig vélhetően nem fog járni ennek az alapvetően civil alapú kezdeményezésnek a most következő politikai korszakban sem, hacsak nem hagyják magukat megerőszakolni az estleges szervezők az új hatalom ideológiai elvárásai által.

Az élményvadászatnak még mindenesetre nincs vége. Bár a völgyi falvak többségében a rövidített fesztiválműszak véget ért, a külön úton járó Taliándörögd július 31-től augusztus 9-ig tartja meg a maga – szintén a Művészetek Völgyére hajazó – programsorozatát. Ez bőséges és tetszetős, talán itt is utolérhető lesz az egykori Völgy-érzés. Sokak sajnálják a dörögdi különállást, de talán segít azok számára a hangulat felidézésében, akik eddig úgy tudták, hogy idén semmi nem lesz, s ezért lemaradtak a kapolcsi napokról. S persze, reménykedjünk együtt: jövőre azért visszatérnek a szép idők.

Bálint István

10 hozzászólás

1. idézem 2009.08.01. 01:03
   • Gy
   Ez a Xavér - Talamba nem lehetett semmi! Én még nem voltam Xavér koncerten, de muszáj elmenni, mert egyre többen mondják, hogy fergeteges! Ha ehhez hozzávesszük, hogy Varnus milyen jól ír, akkor be kell látnunk: nem mindennapi tehetség!
2. idézem 2009.10.24. 18:29
   • m
   Kár hogy egy kis buzi a Varnus
3. idézem 2009.10.25. 06:44
   És akkor mi van? Kinek mi köze hozzá?
4. idézem 2009.10.25. 10:18
   Rémült hang telefonál be a jereváni rádióba:
   - "Elvtársak, tényleg igaz, hogy Csajkovszkij buzi volt?!"
   - "Igen, de nem ezért szeretjük."
5. idézem 2009.10.26. 10:43
   • Éva
   m
   gondolom még az életben nem voltál Xavér koncerten, mert ha már hallottad volna játszani, akkor valószínű nem ez lenne a véleményed. Az utóbbi időben voltam a két részből álló Bach-estjén és a Születésnapi koncertjén. És egyáltalán nem érdekel, hogy a mindennapi életben mi. Aki ilyen magasságokba jut saját előadóművészetében, és ilyen alázattal van a MŰVÉSZEK és a MŰVÉSZET irányában, azelőtt csak tisztelegnünk lehet. Kevesen vannak olyanok, ha leég az orgona, akkor azért megszervezi, hogy valamit csak tudjon adni a megjelent közönségnek, plusz megismétli a koncertet egy másik időpontban.
   Két könyvét is olvastam, és ha nem is értek egyet minden mondatával, azért nagyon boldog lennék, ha ilyen mondatokat le tudnék írni, illetve ilyen tárgyi tudásom lenne. Manapság kifejezetten üdítő ilyen nagyvilági gondolatokat olvasni.
   
   Állítólag Michelangelo is szerette a saját nemét, és mennyivel szegényebbek lennénk nélküle.
6. idézem 2009.10.26. 11:34
   • szsz
   Kezd olyanná válni ez a blog, mint a MAGOSZ boltos. Jó hogy októberben rátaláltunk Kapolcsra és ennek kapcsán V.X: nemi identitását boncolgatjuk,ahelyett, hogy jó zenékről beszélgetnénk, hisz valóban nem azért szeretjük vagy nem szeretjük, hogy ő kivel bújik ágyba.
7. idézem 2009.10.26. 12:28
   • BG
   A Magosz-cikkes utalást kikérem a szerző nevében! Ott nagyonis érdemi vita folyt :)
8. idézem 2009.10.26. 16:26
   • szsz
   Igaz a MAGOSZ boltos "mély" volt és tartalmas
9. idézem 2009.10.26. 18:24
   • kia...
   Lehet, hogy "m" mostanában szerzett oklevelet egy magukfajta politikai gyorstalpaló tanfolyamon a "Hogyan gyalázzuk és rágalmazzuk a kiemelkedő tehetségeket, ha már nagyon eluralkodott rajtunk a frusztráció saját jelentéktelenségünk és sikertelenségünk miatt?" Vajon lesz majd egy kis molotovkoktél hajigálás is a Zeneakadémián? Nem lennék meglepve.
10. idézem 2010.02.20. 20:00
    • vica
    Varnus Xavérnak két nagykorú fiúgyermeke van két különböző anyától. Ez szerintem nem buzi jellemvonás, hanem hogy a búgó hangjával meg a kisfiús mosolyával képes ágyba dönteni a nőket. Persze Árpádsáv úrnak meg Árpádsávné úrhölgynek kell valami indok a szembenállásra, ami nekik az ő "kultúrájukban" szokatlan. Hát ezt tudták kitalálni.