Ugrás a főmenüre.
Kép-Szöveg-Kotta 2010.02.03.

Legényes és leányok – Muzsikás szemlenyitó

Kedd este hivatalosan is megnyílt a 41. Magyar Filmszemle, a MOM Park mozirészében és összes termében.

Ahogy Novák Emil, a szemletanács elnöke ígérte, nem a megszokott módon nyílt meg a filmszemle. Muzsikás megnyitó kerekedett: szólt a zene, többnyire a Muzsikás együttes közreműködésével. Egy biztos, a MOM Park közönsége részese volt egy bő óra erejéig a magyar film ünnepének. Többen majd lezuhantak a mozgólépcsőről, amikor a legények amolyan katonás táncba és énekbe kezdtek, a leányok pedig hol kacéran, hol szomorúan figyelték a nyalka táncosokat. Naná, a lányok is táncban mondták el érzéseiket.

szemle01.jpg

Amúgy XXI. századi módon jöttek-mentek a mozgólépcsőkön az egyes szintek között, folyton-folyvást megállásra késztetve a fogyasztói társadalom fogyasztásba szűkült közönségét.

Hiába, választási év van, és a nagyszerű táncosok láttán nem tudtam másra gondolni: Lehet, hogy a filmszemle is kormányváltásra készül? Pedig szépek voltak a lányok és nyalkák a legények, akik mellesleg a Honvéd Táncszínház művészei.

szemle19g.jpg

Az egyéb intellektuális kihívásokra fogékony érdeklődőket az Alkotás utcai bejárati szinten a  Frenák Pál Társulat mozgásszínházi produkciója várta, két előadásban. Miközben a gyanútlan vásárlókat a Honvéd Táncegyüttes és a Muzsikás szórakoztatta, a mozi termeiben gyülekezett a filmszakmai nagyérdemű. A pezsgő mellé itt a Sebő együttes szolgáltatta a talpalávalót.

Nem tudtam eldönteni, hogy a MOM Park moziterme nem elég nagy, vagy a szakmai érdeklődés igen élénk, tény, hogy mozdulni sem lehetett, így aztán táncról nem lehetett szó. Tényleg ott volt a szakma meg a csatolt részei, és persze, a politika filmszerető része (vagy aki fontosnak tartja a szemlét kampányszempontból is).

Látszólag mindenki örült mindenkinek, ritka alkalom, hogy ennyi filmes időt és helyet talál egy jó kis beszélgetésre! Egyszer csak vége szakadt a kvaterkázásnak, és mindenki elfoglalta helyét egy számára kedves vetítőben, majd így együtt, mégis külön megnézte a szakma és a többiek Jancsó Miklós Oda az igazság című filmtablóját, természetesen előtte Garas Dezső megnyitotta a 41. Magyar Filmszemlét.

szemle08.jpg

A végén a szokásoknak megfelelően „színpadra” léptek az alkotók, majd a Mitsoura együttes koncertje közepette folytatódott a kötetlen beszélgetőparti.
Szerdától jövő hétfőig a filmeké a főszerep, legyen az dokumentum, kisjáték-, nagyjáték- vagy tévéfilm.

(Szy)

0 hozzászólás - Te lehetsz az első!

Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.
banner