Március első hetében egy különleges felolvasóesten köszöntötte Esterházy Péter a tavaszt: Harmonia Caelestis című regényéből olvasott fel részleteket a New York-i művészeti központban, a 92nd Street Y-ban. Az esten Schiff András előadásában Haydn-darabok csendültek fel. Az utolsó februári héten is ott voltak már a magyar kultúra követei az amerikai nagyvárosban.
Ekkor ugyanis Schiff zongora- és Perényi csellójátéka töltötte be ugyanennek a helyszínnek a koncerttermét. Irodalom és zene, kortárs hangok és klasszikus dallamok a tengerentúlon, a New York-i Magyar Kulturális Intézet szervezésében.

Perényi Miklós már 1986-ban bemutatkozott a 92. utcában működő zsidó művészeti intézményben. A csellista mostani New York-i, körülbelül kétórás koncertjén Bach, Kodály, Ligeti és Brahms dallamai csendültek fel. A Washington Post a művész játékát a „tiszta és közvetlen” szavakkal jellemezte.
Schiff András – aki szintén fellépett már korábban a 92nd Street Y-ban – múlt heti koncertjén Haydn szonátáit és egyéb Haydn-műveket játszott. A zongora poétájaként emlegetett művész ezúttal Perényivel és a japán Siokava Juko hegedűművésszel együtt is koncertezett.
Esterházy Péter március elsején, a Szavak és zene című
előadás keretében olvasott fel egyik legismertebb regényéből, a Harmonia
Caelestisből.
Schiff – aki jó barátságot ápol Esterházyval – zongorán kísérte az irodalmi csemegének számító eseményen. A 92nd Street Y ajánlójában Európa legjobb írói közé sorolja Esterházyt.
A 92nd Street Y New York egyik legismertebb közösségi és művészeti központja.
Az 1874-ben alapított szervezet egyedülálló programokkal színesíti az érdeklődők életét. Művészet és kultúra, zsidó örökség és nevelés, egészség és személyiségfejlődés – elsősorban ezekre a területekre fókuszáló kiállításokat, előadásokat és kurzusokat szervez a 92nd Street Y felnőtteknek, családoknak és gyermekeknek. Évente több mint háromszázezer látogató fordul meg az épületben.
A zenei és irodalmi programok a 2009-es New York-i és Washingtoni Magyar Kulturális Évad lezárásaként kerültek megrendezésre.
-szerk-