Ugrás a főmenüre.
Figyelő 2009.12.21.

Klímacsúcs a média szemszögéből

Nem nagy sikerrel tanácskoztak a klímáról Dániában. Pedig az USA még százmilliárd dollárt is elhúzott mézes madzagként, hátha azzal a fejlődő világot is le tudja ültetni a tárgyalóasztalhoz. De ez sem volt elég! Csak megemlítem, hogy az Egyesült Királyság ezermilliárd fontot, tehát kb. kétezermilliárd dollárt költött az elmúlt évben a bankrendszere megmentésére. Akkor mi a fontos és mennyire az?
Klímacsúcs a média szemszögéből

Teljes kudarc volt Koppenhága    

www.index.hu  2009. 12. 20.

Messze alulmúlta a hozzá fűzött reményeket és elvárásokat a szombaton véget ért koppenhágai klímacsúcs – mondta Bozsó Brigitta, az Energiaklub szakértője.

Rámutatott arra is, hogy egyes jogászok szerint a 193 tárgyalódelegáció által egyhangú döntés hiányában csupán „tudomásul vett” Koppenhágai Egyezmény nem is számít a konferencia hivatalos dokumentumának.

A szakértő szerint a legnagyobb baj az, hogy a Koppenhágában elért szerény eredmény messze nem elég ahhoz, hogy az emberiség elkerülje a szélsőséges éghajlatváltozást.

„Retorika szintjén nagyon rendben voltak a politikusok, végül azonban csak az egymásra mutogatás maradt” – jegyezte meg az Energiaklub szakértője, aki a helyszínen követte az eseményeket.

A WWF és az Energiaklub is elégedetlen a klímacsúccsal

www.hvg.hu  2009. 12. 20.

„Az éghajlatváltozás nem fogja megvárni, amíg a világ vezetőinek sikerül megegyezniük a klímavédelemről” – hangsúlyozta a tárgyalásokat Koppenhágából követő szakértő. Benkő Dániel úgy vélte, hogy a mostani megállapodással – melyet még az aláírók is csak átmenetinek szánnak – nincs garancia a 2 Celsius-fokot meghaladó felmelegedés elkerülésére. 

Mint kifejtette, az igazságosság azért csorbul az egyezményben, mert a fejlett országok vállalásai nem tükrözik azt a felelősséget, amely a helyzet kialakulásában őket terheli. Benkő Dániel pozitívumként értékelte ugyanakkor, hogy a konferencián sikerült egyezségre jutni a fejlődő országoknak nyújtott rövid és hosszú távú klímavédelmi támogatás összegéről. Azt is előremutatónak értékelte, hogy egyre több ország, többek közt az Egyesült Államok, India és Kína is jelezte: kész részt vállalni a globális klímavédelmi küzdelemben. 

A WWF szakértője szerint az egyezményt aláíró országok az ENSZ-nek 2010. január 31-ig benyújtandó jelentésükben meg fogják ismételni a konferencia előtt tett klímavédelmi vállalásaikat. Benkő Dániel úgy vélte: egy jogilag kötelező érvényű, átfogó klímavédelmi szerződés megalkotására a 2010 végén tartott mexikói klímacsúcson van esély, már csak azért is, mert az Egyesült Államok presztízskérdést csinálhat abból, hogy egy vele szomszédos országban szülessen meg a megállapodás. Ennek azonban egyik fontos előfeltétele, hogy az amerikai képviselőház által már elfogadott klímavédelmi törvényt a szenátus is jóváhagyja – tette hozzá.

Saját szülei sem szeretik a klímaegyezséget 

www.origo.hu   2009. 12. 19

„Leszögezzük, hogy a klímaváltozás korunk egyik legnagyobb kihívása” – ezzel kezdődik a lényegi része annak a szövegnek, amelyet a koppenhágai klímakonferencia végén nagy nehezen kiizzadtak a világ vezető hatalmai. Az ebben a nyitó mondatban is megfogalmazott figyelmeztetés ellenére a Koppenhágai Egyezség nevet viselő dokumentum alig tartalmaz valamilyen konkrétumot ennek a „korunk egyik legnagyobb” kihívásának a leküzdésére. A mindössze háromoldalas szövegben nincsenek például arra vonatkozó számok, hogy milyen határidővel és mennyivel csökkentik az egyes országok az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, pedig eredetileg ez volt az egyik legfontosabb célja a koppenhágai klímakonferenciának.

Összeállította: Petre Gyöngyi

0 hozzászólás - Te lehetsz az első!

Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.
banner