Ugrás a főmenüre.
Szubjekt 2010.01.28.

Flitterek

Londonban januárban megnyílt az ABBA World, a svéd popikonoknak emléket állító, 2800 négyzetméteres, interaktív kiállítás. Az ABBA World 25 teremben mutat meg mindent a zenekarról, miközben olyan slágereket játszanak a hangszórók, mint a Dancing Queen, a Knowing Me, Knowing You és a The Winner Takes It All. Mindenhol diszkóhangulat, flitteres fellépőruhák. A Polar Stúdió mását is felépítették, hogy a látogatók megnézhessék, hol vették fel az együttes lemezeit.
Flitterek

Akinek ez még nem elég, annak lemásolták azt a tengerparti házat is, ahol Björn Ulvaeus és Benny Andersson a banda legnagyobb slágereit írták. És... az egyik terembe még azt a helikoptert is beállították, ami az Arrival című, 1976-as album borítóján látható. A látogatók egy keverőpulton újramixelhetik az ismert slágereket, hologramok segítségével pedig együtt táncolhatnak és énekelhetnek az együttes tagjaival.

Az ember csak csodálkozik, hát igen... Ez most éppen időszerű, hogyan is bírtuk eddig az ABBA együttes relikviái nélkül?

Kellene egy ilyen itthonra is. Biztosan kaphatnánk hozzá EU-támogatást, már látom is az Új Magyarország-os arculattal készült hirdető táblát: készült az EU támogatásával! Jöhetnének a politikusok termekről termekre. Mindenkinek jutna a fellépőruhákból. Itt aztán ki-ki le is bonyolíthatná az egész választási kampányát.  Újra és újra felhangzana a The Winner Takes It All, és hologramok kivetítésével a politikusok együtt táncolhatnának az utca emberével.

Ki-ki vérmérséklete szerint, e módszer segítségével megvívhatna politikai ellenfelével is. Pörögnének a diszkógömbök, izzana a hangulat.

Újramixelhetnének ezt-azt, egyik pártból is egy kicsit, a másik pártból is egy kicsit. Leporolhatnánk a régi kampánybeszédeket, „lassan mondom, hogy mindenki értse”, előkerülhetne egy-két régen hallott dakota mondás...

Ők mind ott a parketten ropnák, hol ezzel, hol azzal. Lenne hölgyválasz, és nem lenne kötelező mindig a pároddal táncolni.

Mi a csillogó-villogó flittereseket pedig ingyen, kívülről csodálhatnánk, hiszen már régen megfizettük az árát...

Petre Gyöngyi

3 hozzászólás

  1. idézem 2010.02.01. 09:54
    • party
    Lenne egy-két javaslatom ki, hol léphetne fel...
  2. idézem 2010.02.02. 11:32
    • discos
    A dakota mondásokat azért a biztonság kedvéért jobb, ha meg is tanulod!
  3. idézem 2010.02.02. 12:41
    • party
    Már rajta vagyok! :-)
Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.
banner