Egy krimi és egy majdnem az – Szemezgetés a szemlén
Két fiatalember két, izgalmaktól nem mentes alkotásáról lesz most szó. Az egyik Köves Krisztián Károly már a mozikban játszott filmje, a Halálkeringő, a másik pedig egy tévéfilm, pontosabban sorozat, Mátyássy Áron Átok című négyrészese.
Kezdjük a Halálkeringővel!
Krimi vagy thriller, vagy az ugyanaz?
Lényeg az, hogy a magyar krimigyártás nem kapaszkodik erős gyökerekkel a magyar filmkészítés nagy és mély földjébe. Másképp: az ifjúság nemigen tud meríteni a múlt kútjából. Így aztán mindig nagy érdeklődés kíséri az újabb és újabb próbálkozásokat.
A történet röviden: Egy fiatal rendőrnő, Elza (Dobó Kata) élete, mondjuk úgy,
hogy erősen szétesőben van. Életveszélyes szerelmi háromszögbe keveredett szintén rendőr férjével
(Mészáros Béla) és annak bűnöző barátjával (Alex). Eközben terhes is, mint
kiderül, Alextől, és problémáit enyhítendő, iszik, drogozik és a kábítószer-kereskedelembe is belekóstol. Ekkor toppan be életébe a harmincadik esztendő és
régen nem látott apja, Rusty (Kern András), a valaha nyomozólegenda, mára egy
lepukkadt rendőr. A
kedvenc tortámmal érkező apa születésnapi ünneplése rövid úton titkos és nyílt
nyomozásba csap át, mert a sasszemű nyomozó hamar észreveszi, hogy Elza körül
nincs minden rendben.
Az ötlet szerintem zseniális, és akár a film is az lehetett volna..., de nem így történt. A kamaradarabnak is nevezhető alkotás nem tud nagyot szólni, mert tele van hatásvadász képi megoldásokkal, amelyek sokszor az élvezhetőség rovására is mennek. Elza hisztizik, ordít és káromkodik. Gyakran hangzik el: „Menj el! – Nem megyek.” Majd lezárásként: „Kapd be!” Ehhez jönnek az élet nagy igazságait sugalló hatalmas gondolatok: „Az élet olyan, mint a lőgyakorlat...”, „Ami egyszer eltörött, az törött is marad” és társaik... Ahelyett, hogy élveznénk Rusty zsenialitását, fürdünk a vérben, halálba unjuk a főhősnő paranoid üldözési mániáját, és már nagyon várjuk, hogy végre őszintén beszéljék ki a tíz éve köztük feszülő konfliktust. Azért minden megoldódik.
Átok
A tavalyi szemlén Arany Orsó díjjal jutalmazott rendező első
nagyjátékfilmjét, az Utolsó időket idén egy tévéfilm követte, melynek címe Átok.
Mátyássy Áron 1978-ban született. 2000-ben végzett az ELTE BTK filozófia és filmelmélet szakjain, majd 2002-ben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetem film- és tévérendező szakára, ahol 2005-ben diplomázott. Az Utolsó idők az első nagyjátékfilmje.
Az Átok egyébként egy bor neve, ami a család balatoni nyaralója körüli szőlős terméséből készül. Egy négyrészes film készült, amely egy középosztálybeli család nyaralóban töltött hétvégéjét meséli el. A család találkozásának apropója a hirtelen elhunyt apa temetése. Az apa (Pista) végakarata volt, hogy hamvait a Balaton nyelje el.
Megismerjük az anyát (Bánsági Ildikó), a Brüsszelben élő lányát (Pálfi Katalin) és
annak német fiúját (Tilo Werner), a fiát (Hevér Gábor) és annak családját. Ők hatan ülnek hajóra, hogy beteljesítsék az apa
utolsó kívánságát. Látszólag a cselekmény hétköznapian zajlik, de apránként krimibe illő
fordulatok történnek. Kampány idején a politikából vett közhellyel: újabb és
újabb csontvázak kerülnek elő az apa múltjából. Ez persze, kihat mindenkire, és a
családtagok kénytelenek szembenézni azokkal az elhallgatott problémákkal,
amelyek felszínes, ám belül feszültségekkel teli viszonyaikhoz vezettek... Meglehetősen
lassan zajlik a történet, de talán így jobban jut idő az egyes karakterek
megismerésére, kibontakoztatására. Kicsit talán túl sok is a felszínre törő
helyzet, konfliktus, elég szomorú, ha ennyire nem vesszük észre, hogy
szeretteinket milyen gondok nyomasztják. Lehet, hogy tényleg ilyenek vagyunk?
Mindenesetre a felbukkanó gondok felszámolására kevésnek bizonyul a négy rész, és mi számos félbemaradt probléma megoldatlanságával távozunk a vetítőből. Arra mindenképpen alkalmas a tévéfilm, hogy az ember magába szálljon, és saját viszonyait is górcső alá vegye...
(Szy)
