„A legnagyobb rémület, amely egy gyermek szívét marcangolhatja: az, hogy nem szeretik! Nincs ember a világon, aki kisebb-nagyobb mértékben ne érezte volna a visszautasítás gyötrelmét. A mellőzés haragot szül, és a harag valami bűnt a mellőzés megbosszulására, a bűn pedig bűntudattal jár, íme az emberiség története!...”
A Nobel-díjas amerikai író, John Steinbeck világhírű regénye Káin és Ábel történetének modern példázata, az emberi választás jogát és felelősségét kutatja a jó és a gonosz harcában. Azt mondja, hogy mindenkiben ott lakik a jó mellett a gonosz is. Steinbeck arra a meggyőződésre jut, hogy az Édenből kiűzött ember helyzete nem könnyű, de  nem reménytelen, véleménye szerint  küzdhet, és győzhet a külvilág és lelke sötét démonain. Ebből a nagyszerű regényből Spiró György, a kortárs magyar irodalom emblematikus alakja készítette a  színpadi változatot az Új Színház társulata számára.

A  darab, akár  a regény, generációkon átívelő, nagy családtörténet. Adam Trask halála után hatalmas vagyont hagy két fiára. Charles és Adam nem tud egymással megférni, ezért Adam nyugatra költözik csodaszép és ördögien gonosz feleségével, Cathyvel. Édenkertet akar építeni imádott feleségének, de ő, miután ikreket szül neki, otthagyja. Beáll egy bordélyházba, örökbe fogadtatja  magát a tulajdonosnővel, majd meggyilkolja és ő lesz a madám. Adam évekig önsajnálatba fullad, fiaival sem törődik, amíg végül a szomszédja, Samuel Hamilton szelíd és makacs erőszakkal talpra nem állítja. Majd ahogy nőnek a gyerekek, Aron és Caleb, az ő sorsuk kerül a történet középpontjába. A Káin-Ábel  téma itt szintén megjelenik: Aron apja kedvence, gyenge, álmodozó fiatalember, akinek az élete szükségképpen katasztrófába torkollik; Caleb pedig csak látszólag gonosz, azért, mert úgy érzi, rossznak tartják. A színpadon Samuel Hamilton családja sokkal kevésbé hangsúlyos, mint a regényben.

Szikora  klipszerűen építette fel a darabot, a Trask család körüli történéseket templompadban ülő énekesek (Császik Mónika, Pintér Mónika, Hunyadi László, Kálmán Tamás) fűzik össze, szakítják meg éppen a szükség szerint. A  felcsendülő gyönyörű songok, spirituálék ráerősítenek egy-egy jelenetsorra, s nemcsak fantasztikus hangulatot varázsolnak a színpadra, de helyenként igen mély érzelmeket is közvetítenek.

Szikora érdeme a díszlet is, amely egyszerű és szenzációs. A színpadi teret egy dombocska, egy földkupac és egy kunyhószerű kalyiba uralja, a háttérben pedig ott a haragos égbolt. Az árnyékok és fények játéka is ráerősít a történetre, jókor, jó helyen mutat többet vagy éppen kevesebbet a színpadi történésekből. Ennyi a díszlet, ami  nagyszerűen szolgálja a cselekményt, egészíti ki a dramaturgiát.  Néha kicsit teátrális (hiszen színházban  vagyunk!), ahogy a morzsalékos földdombocskán élnek, születnek, halnak, szeretkeznek a szereplők, de tény, nagyon hatásos is. Tresz Zsuzsa jelmezei kellemes harmóniában vannak a korral, a díszlettel, a szereplőkkel.

A szereplők

Nem könnyű Adam Trask (Gáspár Sándor) és Kate (Petrik Andrea) dolga, hiszen ők azok, akik egész életükkel jelen vannak a darabban. Gáspár játéka főleg a második részben igen meggyőző, naiv fiatalemberként a nézőnek is erőlködnie kell kicsinység, hogy el tudja róla ezt hinni, de azért sikerül. A második felvonásban hitelesen mutatkozik meg Adam végleten idealizmusa, a segélykiáltásokat meg nem halló jóakarata, amivel maga és családja tragédiáját előidézi. Petrik Andrea ragyogóan hozza a szép nőt, aki azt hiszi, hogy halálos bűverejével használja a férfiakat, miközben azok használják őt ki. Amellett, hogy NŐ, akár Éva, velejéig romlott és gonosz, szív nélküli figura, amit még meggyőzőbbé tesz a színésznő meglepően kemény hangja. Caleb (Huszár Zsolt) talán a legárnyaltabb figura, se nem jó és nem is rossz, egyszerűen emberi.  Ott van benne az apai szeretetre vágyó fiú, és az álmait aprópénzre váltó, a kíméletlenül szókimondó, mások érzelmeit figyelmen kívül hagyó férfi is. Aron (Száraz Dénes) alakja a  kedvesnek látszó, naiv és csakis magával törődő  kategóriába sorolható, aki önsajnálatába bukik bele. A történetben felbukkannak még nők és férfiak, mint az élet állomásain, és a gyakran szívbe markoló dallamok visznek minket és a szereplőket a tragikus végzet felé, de Steinbeck és Spiró is felcsillantja a változtatás lehetőségét.

(Szolcsánszky)

3 hozzászólás

1. idézem 2010.03.10. 09:06
   • phil
   Ahhoz, hogy legyőzhessük lelkünk sötét démonait, szembe kellene nézni velük. Van-e ehhez elég bátorságunk? Képesek vagyunk-e erre egyeddül?
   Kit fogadunk a bizalmunkba, hogy segítsen?
2. idézem 2010.03.10. 09:10
   • Thalia
   A bajból csak magunkat tudjuk kihúzni, de kellenek mellénk a jó lelkek, mert sokszor azt sem vesszük észre, hogy bajban vagyunk és ilyenkor egy szerető unszolás egy baráti hátsón billentés segíti a tisztánlátást
3. idézem 2010.03.10. 11:43
   • Néző
   Tényleg király a díszlet. Előszörre furcsa, de aztán megszokod és halál természetes. És az égbolt mögötte excellent