Ugrás a főmenüre.
Maholnap Érdekes

Critical Mass@Kritikus szmog

Magyarországon a Critical Mass története biciklis futárok és barátaik felvonulásával kezdődött pár évvel ezelőtt. Azóta majd százezer fős, országos kampánnyá nőtte ki magát.
Évente a két biciklis megmozdulás a politikusok és a média figyelmét  hívja fel a kerékpáros-társadalom különféle problémáira (pl. hiányzó bicikliutak, bicikliparkolók).
A bringabarátnak egyáltalán nem mondható magyar utakon a kezdeményezés óta több száz kilométer cangaút épült ki, és sok akció indult el a kerekezés népszerűsítésére.
Critical Mass@Kritikus szmog

Az egyik akció, a Biciklizz a munkába! (BAM) nemrégiben zajlott le. Célja az volt, hogy autó helyett használjunk kerékpárt a munkába menet. Aki részt akart venni az akcióban, annak teljesítenie kellett a minimum 8 tekerést a munkahelyére egy hónap alatt, majd a végén ajándékot kapott.

A résztvevők összesen több mint 1 700 000 kilométert tekertek, eközben közel 39 000 000 forint benzinpénzt spóroltak meg, és 630 tonna szén-dioxid kibocsátásától kímélték meg a légkört! Wow!

Sportos ember lévén, részt vettem a budapesti akcióban. Az egy hónap alatt eleinte többször majdnem megfulladtam a benzingőztől. Rémes volt. Budán még semmi bajom nem volt, de ahogy a Lánchíd felé közeledtem, elfogott a pánik. Az egész Belváros egy bűzbarlang, és hiába van pár kilométer kiépített bicikliút (általában a  főutcák mentén), ezek hol megszakadnak, hol eltűnnek, aztán az ember azt sem tudja, merre menjen. Ráadásul a munkahelyemen nincs zuhanyzó, és úgy néztem ki minden reggel a Hősök terére érve, mint aki benéz.

Ennek ellenére azóta biciklivel járok, miután „ősbringások” felvilágosítottak a szmogvédő maszk jótékony hatásáról, és vettem egy bukósisakot, amiben nagyobb a biztonságérzetem. Sokkal fittebbnek érzem magam, és a környezetet sem szennyezem. Juhéjj!

Íme egy oldal, ahol tájékozódhatunk a bicikliútvonalakról.

http://www.kamba.hu/download/bicbp.pdf

Jó tekerést mindenkinek, aki belevállalja.

Koncz Eszter

13 hozzászólás

  1. idézem 2010.07.14. 12:46
    • katica
    hajrá Critical Mass
  2. idézem 2010.07.15. 09:58
    • hubert
    nagyon jó tud esni egy kis reggeli biciklizés...:-)
  3. idézem 2010.07.16. 16:30
    • Sydy
    a cikk hatására elővettem a biciklit!környezetvédők hajrá!
  4. idézem 2010.07.16. 23:23
    Hülyék vagyok, mert ez is egy populista duma, ahelyett, hogy ingyenes nagy parkolók épülnének, meg földalatti vasút, eljátsszuk, hogy milyen kaffa kerékpározni....és akinek halálfélelme van az autóktól, meg aki nem tud a forgalomban bringázni stb stb
  5. idézem 2010.07.19. 07:52
    • na joo
    napi 9 óra számítógépezés mellett a mozgásra szükségem van, nem akarok kocsival járni!sok helyen széles a járda...ingyenparkolókra meg ne számíts, hanem fogadd el, hogy más irányba halad a világ.és az nem az álomvilág iránya
  6. idézem 2010.07.19. 08:02
    Az igaz, hogy abba az irányba halad a világ, hogy aki nem áll be a trendi sorba az dögöljön meg, de ettől ez még nem jó
  7. idézem 2010.07.19. 14:48
    • na joo
    jesszusom mi bajod a vilaggal???persze, hogy ne jó, de ettől még neked nem kell beállni a sorba, mert senki sem kényszerít.szabad akarat...
    a biciklizes egészséges, nem trendi. A trendi a szilikoncsöcs és a csivava, nem a bringa.
  8. idézem 2010.07.19. 19:55
    Az ,hogy nem érted, hogy mit mondok:Mondjam lassabban?. Egyébként jó a bringa, de most trendi, mert aki jó fel az bringával jár, a többi meg dögöljön meg
    És ez baj, mert bringázzon ,akinek úgy jó és megteheti és közlekedhessen máshogy, akinek ez nem jön be. Drága barátom, ez nincs most meg, mert minden arról szól, hogy bringázz és ha nem akarsz, azt nem szereti a hivatalos akarat
  9. idézem 2010.07.20. 05:06
    • pszi
    A passzátszelet fújó fiúk nem szállnak ki az A 8-ból, mert az is trendi!
  10. idézem 2010.07.20. 06:54
    • szőke
    Döntöttem: A8! :-) :-)
  11. idézem 2010.07.20. 08:57
    • cartoon
    nem tudok a karikatúrára blogolni, ezért itt írom: szenzációs ! nagyon tetszik!
  12. idézem 2010.07.20. 17:40
    • vigyori
    Kissé brutál, de nem rossz!
  13. idézem 2010.07.22. 07:10
    • gigi
    Hát, Mózes sem volt éppen gyengéd :)
Új hozzászólás
A sortörések automatikusak. Csak az üzenet kitöltése kötelező, a többi mező opcionális. A megadott e-mail címet nem tesszük közzé. Engedélyezett HTML tagek: p, a, strong, em, blockquote, ul, ol, li, dl, dt, dd.
banner