A Tiara Klubban levetített El Greco-film lényegében egy görög szabadságharcosként próbálja meg bemutatni a festőóriást, aki hol a velenceiek, hol a spanyol inkvizíció ellen lázad. Vangelis zenéje mellett egy olyan lobogó hajú (és szakállú) El Greco-figura bontakozott ki a filmvásznon, akit mi, magyarok talán leginkább a lánglelkű költőhöz, Petőfihez hasonlíthatnánk. Egy olyan művész, akinek egész művészeti zsenije a napfényes krétai gyökerekből fakad, szemben a dekadens velencei kultúrával vagy épp a spanyol egyház sötét erőinek működésével.

Réti Mária valójában hamar visszahozta a hallgatókat a művészettörténeti valóságba – ami azonban nem kevésbé izgalmas, mint a görög nemzeti öntudatot és modern szabadságeszményt előtérbe helyező film El Greco-figurája.

Mindenekelőtt: Domenikosz Theotokopulosz „görögsége” a valóságban nem elsősorban a velencei uralommal szembeni lázadását jelentette, ennél ugyanis ezerszer fontosabb művészettörténeti szempontból, hogy a bizánci stílusú görög ikonfestészet hagyományait hozta be (újra…) a nyugati festészet világába. Tiziano műhelyéhez képest El Greco festészete az ikonfestészet ragyogó színvilágát és akkor már furcsa arc-, vagy inkább tekintet-ábrázolását jelentette. Úgy tűnik, régi-új művészetét nem is igazán értették meg Itáliában – ugyanakkor a feltörekvő, a „modernségre” fogékony spanyolok örömmel és egyöntetű lelkesedéssel fogadták a krétai mester megdöbbentő stílusát.

Réti Mária megemlített egy olyan létező magyarázatot is El Greco „különlegességére” vonatkozóan, mely az orvosi szaklapokra tartozik, hiszen egy szembetegséggel indokolja az elnyújtott arcokat, alakokat – vagyis egy jó szemüveg több ezer műelemző életművét tette volna egy csapásra értelmetlenné. Ez persze, vitatható, ahogy egy sor más momentum is, de elgondolkoztató, hogy egy modernnek, megrázóan különlegesnek beállított „látásmód” magyarázható például látási hibával is. Ha belegondolunk, hogy ilyen alapon Mona Lisa rejtélyes mosolya Leonardo homályos látásából is eredhet, Picassóról nem is beszélve – hát, van még mit vizsgálnunk a művészettörténetben.

Ez természetesen csak vicc, de az már nem annyira, hogy a film heroikus lázadója úgy veri kenterbe a kor legműveltebb inkvizítorait, mintha a józan ész elég lett volna a teológia összes értője ellenében… Nem arról van szó, hogy az inkvizítorok vádjai ne lennének gyakran nevetségesek a mai fül számára, hanem arról, hogy ezeket a vádakat még ma is kíméletlen logikával képviselte az egyház. Egy festőművész nyilvánvalóan nem szállhatott szembe olyan képzett, a kor átlagemberéhez képest valósággal „isteni” tudással rendelkező teológusokkal, akik egyetemi éveiktől kezdve semmi mást nem gyakoroltak, csak a logikus érvelés és vita tudományát.

Egy biztos. Ha valaki csak a görög–spanyol El Greco-film alapján kapott információt a festő életéről és művészetéről, feltétlenül érdemes meghallgatnia például egy olyan mozgalmas és élvezetes előadást, mint Réti Máriáé – és még utána is érdemes kicsit böngészni a neten, átnézni egy életrajzi munkát és elmenni a Szépművészeti Múzeumba, ahol a világ második legnagyobb El Greco-gyűjteménye található!

2 hozzászólás

1. idézem 2010.03.08. 08:57
   • Katus
   El Greco megnyújtott alakjait még csak meg lehet valahogy egy szemproblémával magyarázni, de a furcsa, kicsavart testhelyzeteket már nem.
   Számomra ElGreco a XX.századi expresszionisták előfutára, képeinek kifejezőereje mind a mai napig lenyűgöző.
   A Festők a filmvásznon című előadássorozat nagyon sok érdekességet rejt, azt persze tudomásul kell venni, hogy a játékfilmek nem tekinthetők teljesen hitelesnek, ezért is volt izgalmas Réti Marcsi útmutatása.
2. idézem 2010.03.09. 07:16
   • Rajongó
   Nagyon jó volt az előadás! Én eddig minden Réti Máriás előadáson ott voltam, és mondhatom, hogy tud ez a Nő.
   Érdemes hallgatni, amilyen áhítattal és alázattal tud beszélni a művészekről és művészetről.
   Aki még nem volt, ne hagyja ki legközelebb!
   
   Várom a következőt!