Hát, végül is erről már kár lenne vitát nyitni, mert sohasem tudhatjuk meg. Azt hiszem, már csak Monori Lilit lehetne megkérdezni.        

A nyolcvanas évek végén történt. Barátnőm egy színpadon játszott az akkori Nemzeti Színházban Kállai Ferenccel. Jó kapcsolatban voltak, a kezdő színésznő és a nagy öreg, valami csibészes és cinkosan összekacsintós viszonyban dolgoztak együtt a próbákon. És akkor a barátnőm kitalálta, hogy egy este megtréfálja a színpadon, előadás közben Kállait.

Van egy jelenet A tanúban, amiben Pelikán Virág elvtárs terített asztalánál merengőn nézi az ünnepi hangulatot árasztó gyertyák imbolygó lángjait. És akkor Őze együtt érzően azt mondja Kállainak: „...gyermekkori karácsonyok... igaz, Pelikán?”

Már nem tudom, melyik darabban történt, de nem is fontos. Kállai, szerepe szerint gyertyát gyújtott a színpadon, mire mögötte pár lépésre álló barátnőm odasúgta neki: „gyermekkori karácsonyok, igaz, Pelikán?” Kállai egy pillanatra megmerevedett, és félhangosan, az ő sajátos hanghordozásában elismételte: „gyermekkori karácsonyok, igaz, Pelikán...” Aztán hátrafordult, és úgy igazi kállaiasan, magáról kissé megfeledkezve kiáltotta: „Nem értem!” Az előadás nem fulladt botrányba, mert a többi színésszel karöltve valahogy megoldották a szituációt.

A darab után, a díszletek mögött aztán megbeszélték az „ügyet”. Kállai elmondta, hogy színházi szerepeinek szövegeit, monológjait évtizedek múltán is fel tudja idézni, de az egyszeri alkalomra betanult filmbeli mondataira nem emlékszik. Hát még Őze Lajos szövegére, hogy is emlékezhetne?

Nem baj, nagyon jó ez így. A lényeg, hogy mi, moziba járók, A tanú megveszekedett rajongói évtizedek óta betéve tudjuk és idézgetjük a film elementárisan nagy dumáit, és ez minden bizonnyal a következő évtizedekben sem lesz másképp. Azt hiszem, színész számára ez az igazi halhatatlanság.          

Kabai József

0 hozzászólás - Te lehetsz az első!