Fanatizmusok 2007.03.19.
Fehér. Sárga. Piros. Zöld.
A kéket megtartom én.
Majd találok hozzá mesét.

“A DAT megalkotásának egyik legfőbb oka a XX. századi politikai eszmék teljes csődje, amelyek az emberi véráldozatokkal előre ki lettek fizetve. A DAT legfőbb nyomvonala a DADA, agresszív és nihilista rekviem a csődött mondott társadalomért. A módszer anatómiai, a boncasztalon pedig maga a XX. század fekszik. A szereplők, események és jelenségek nem viselnek sem jelmezt, sem pedig maszkot, ellenkezőleg – bőrétől megfosztva, a szövetekig és csontokig hatolva a vizsgálódás tárgyává válik izom-, ideg-, vér- és nyirokrendszer. A DAT üvegvitrinekkel berendezett biológiai szertárra emlékeztet, ahol szigorú rendben elhelyezett formalinos üvegekben, a XX. század történelmének testrészei lebegnek.”
tovább...
A 2001. szeptember 11-i terrortámadás értelmi szerzőjének tartott Halid Sejk Mohamed elismerte felelősségét az öt és fél évvel ezelőtti akciók előkészítésében és irányításában. Elismerte azt is, hogy ő volt Oszama bin-Laden – ahogyan ő fogalmazott – operatív igazgatója.
A dokumentum felsorolja mindazon terrorakciókat is, amelyek a férfi lelkén száradnak. Így például ő a felelős a cipőbombás Richard Reid szerencsére sikertelen repülőgép-robbantási kísérletéért vagy a világkereskedelmi központ elleni 1993-as támadásért is. Most kiderült, hogy társaival együtt további terrorakciókat készített elő: a Panama-csatornán II. János Pál pápa ellen, amikor a szentatya a Fülöp-szigetekre látogatott, vagy robbantani akart New Yorkban és Chicagóban is. 29 terrortámadásnak, illetve - kísérletnek ő volt a fő kiagyalója és további terrorakcióknak pedig részben a felelőse. A meghallgatás során egyébként egyszer mutatott némi megbánást, amikor arról beszélt, hogy sajnálja, hogy 2001. szeptember 11-én gyermekek is meghaltak.
tovább...
Úton 2007.03.20.
- kicsit unom a köveket -
mondta a jószándék.
Reneszánsz humor 2007.03.22.
Szép élete, szerencsés halála vala:
Addig élt, míg ki nem szenvedett.
El ne felejtsék! 2007.03.25.
Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, ekkor Magyarországon, az európai gyakorlatnak megfelelően, hajnali 2 órakor 3 órára igazítjuk az órák mutatóit. Ha még nem tették meg, rajta!
Jaj 2007.03.17.
Hogy mondaná Nietzsche,
hogy isten- isten?!

Vissza a gyökerekhez
A The Cult idén ősszel végre visszatért: hat év után elkészítették nyolcadik nagylemezüket, a Born Into This címet viselő anyagot. Azért érdekes ez a korong, mert korábbi sikerlemezeiket, a Love és az Electric albumokat megidézve, a kezdeti altrock gyökerekhez próbáltak visszanyúlni, rafináltan ötvözve ezeket a modern elektro hangzással. Ez remekül sikerült, igaz, a legutóbbi lemez erős metálos zúzásait ezúttal hiába keressük a korongon.
tovább...
Torzó 2007.03.16.
Tükörre cseppenő fényben
Nem látszik a sötét.
Többéves huzavona után úgy tűnik, hogy lassan sikerül tető alá hozni az Európai Unió és az USA közötti „nyitott égbolt” egyezményt.
tovább...